31. You!

És meghoztam a 31. részt.
Nem lett valami hosszú, de szerintem annál izgalmasabb lett. Sajnálom, ha nem tetszik.:/

Jó olvasást, komizzatok és iratkozzatok fel.!:)<3


- Kicsim gyere állj fel! - simogatta anya a hátamat - Nem maradhatsz ott. Na gyere! - majd karomnál fogva felhúzott a kanapéra. - Szedd össze magad, hallod?  Nem maradhatsz ilyen állapotban holnaptól fogva. - mi van?
- Ezt hogy érted? - kaptam rá tekintetemet. 
- Ne mondd, hogy nem emlékszel! Együtt megyünk Floridába. 
- Hogy hova? És kivel együtt?  - kerekedtek ki szemeim. 
- Floridába. Justinnak koncertje lesz és már régebben meg lett beszélve, hogy az egyik csoportodat hozod és  felléptek a koncerten. Komolyan kiment a fejedből? - mosolyodott el anya.  Ez most komoly? Tegnap szakítottunk, anyám tudja mennyire ramatyul vagyok és mosolyogva beszél róla?    

- Baromi jó! - motyogtam orrom alatt. Felálltam és felmentem a szobámba. 
Bár ne tettem volna. Szeme egyből megakadt a Justinnal közös fotóimon.   Akaratom ellenére is elmosolyodtam.
Bárcsak minden olyan lenne mint régen! 
Amikor még boldog voltam....bárcsak! 
A telefonom csörgésére lettem figyelmes. Apa.  Nagyon régen beszéltem már vele. 

- Szia apa! - vettem fel.
- Szia Kicsim! Minden rendben? 
- Igen persze... 
- Nem igazán ismerem  milyen az, amikor hazudsz, de tudod én is nézek ám tévét. -  szóval tudja. Hurrá..
- Oké semmi sincs rendben.  Katy miatt szakítottunk és holnap mehetek vele Floridába, de nem akarok! Nem tudok mit csinálni, ha a közelében vagyok vagy meglátok egy képet róla, egyből zokogni  kezdek. Nem mehetek így! Főleg, hogy az ő turnébuszával megyünk és.... -  szavaimat zokogásom fojtotta el.  
-  Ne sírj, hallod? Figyelj! Holnap elmész vele Floridába, minden oké lesz, nem fogsz sírni és úgy teszel, mintha minden rendben lenne. Ez így megfelel? -  néha magamat sem értem, miért pont apámmal beszélem meg ezeket a dolgokat.  Mondjuk régebben is mindig vele beszéltem meg az ilyeneket. Igaz ott volt anya, de apa előtt jobban megtudok nyílni.  Nagyon rossz, hogy mér nem él velünk. 
- Nem nem lesz jó, de majd átvészelem. Köszönöm apa szeretlek! 
- Én is szeretlek! De most mennem kell, mert az öcséd azt hiszem  a kutyát kergeti és biztos vagyok benne, hogy 2 percen belül elesik. Szia kislányom, sok sikert! 
- Szia apa köszi! Puszilom a többieket! - és már le is tette.  

Felálltam az ágyról és bementem a fürdőbe.  Gondoltam kicsit áztatom magam a zuhany alatt.
Valami fura érzés fogott el. A hasam görcsölni kezdett és hányingerem támadt.  A fejem is fájt. 
Lassan, nehogy elájuljak, lementem anyához. Épp tévézett.

- Anya nagyon rosszul vagyok. - ültem le mellé.
- Ugye ez nem valami kifogás, hogy nem tudsz eljönni holnap, mert beteg vagy? - húzta fel szemöldökét.
- Nem ez nem az. Tényleg rosszul vagyok. A hasam görcsöl, fáj a fejem és hányingerem van. - épp szólásra nyitotta a száját, de megállítottam -Mielőtt megkérdeznéd nem, nem vagyok terhes! 
- Biztos vagy benne? - nézett rám.
- Igen anya biztos. Ha terhes lennék, minimum 4 hónaposnak kéne lennie és akkor már látszódna! - mutattam pocakomra. 
- A biztonság kedvéért, nem akarunk elmenni ultrahangra? 
- Nem! - vágtam rá.
- Jaj kicsim kérlek! Igaz fiatal vagy de én már nagyon örülnék egy kis pici babának.  Te  nem örülnél neki?
- Hát.... De biztos örülnék neki. De azért hiányozna a szabadság. 
- Igen azt elhiszem. - ölelt át - Na, akkor elmegyünk? - nézett rám bociszemekkel.   Nagyon vicces amikor így néz rám.  

Végül beleegyeztem, mert én is kíváncsi voltam.  És a végeredmény meglepett. Örültem mert már tényleg szerettem volna egy kisbabát,  de kicsit szomorú is voltam, mert egy időre hanyagolnom kell a táncot. És van még valami. Az apja, akivel tegnap szakítottunk. Kíváncsi vagyok, hogyan fog rá majd reagálni. 

- Anya ígérd meg, hogy senkinek sem mondod el! Kérlek! 
- Jól van megígérem. Csak Abbynek. - fordította el fejét.
- Anya! - kiabáltam rá. 
- Oké senkinek! - emelte fel kezét védekezésképpen.


*MÁSNAP ÚTKÖZBEN*


Még mindig nem mondtam el senkinek, de most már muszáj lesz.  Már nem bírom magamban tartani! Tudni kell valakinek. És az a valaki....az apja lesz. 
Előhalásztam táskámból az ultrahangos képeket. Sóhajtottam egyet, majd felálltam és a szobája felé sétáltam. 
Benyitottam, de csak fejemet dugtam be az ajtón. Féltem.

- Beszélhetünk? - kérdeztem.
- Minek? Hogy megint elküldj a picsába? Kösz nem! - nyomkodta tovább a telefonját.                      - Előbb hallgasd, vagy inkább nézd meg mit akarok és utána, bunkózz oké? - ültem le mellé. Kiakarok vele békülni, de félek attól, hogy nem tudja majd elfogadni ezt az egészet. Hát, mindenre fel kell készülni. 
- Mondd! - nyomkodta tovább a telefont.
- Letennéd kicsit azt a szart és végre figyelnél rám? - vettem ki kezéből, mert már nagyon idegesített. 
- Mi van már? - ült fel rendesen. 
Nem szóltam semmit, csak átadtam neki a képeket.
- Mi ez? - nézett rám.
- Nézd meg. - sóhajtott egyet, majd kinyitotta a borítékot. 

Először értetlenül nézte, hogy mi lehet az, majd kikerekedett szemekkel nézte a képet. 
Szemei felcsillantak és szája mosolyra húzódott.  Talán örül neki, és minden olyan lesz mint régen? Remélem..

- Terhes vagy? 
- Igen. - bólogattam. 
- Úristen komolyan? 
- Igen! - mosolyogtam.
- Ez csodálatos! - ölelt meg. - Te leszel a világ legjobb anyukája! - adott puszit arcomra. 
- Nem is mondtam ki az apja. 
- Miért nem én vagyok? - vált el tőlem.
- De te vagy! - csókoltam meg.   

- Szeretlek titeket! - suttogta ajkaimba.  "Titeket" . Olyan jó volt ezt hallani. Most már nem érdekel,  hogy fel kell nőnöm és sok mindenről lemaradok. Ezt akarom. Boldogan élni vele és a gyerekünkkel.